A ma és a holnap üzletembereiért

The Business

A startup, ami meghódította a férfi divatvilágot

2018. február 04. - Müller.Péter

Őszinte leszek, nem vagyok a startupok nagy rajongója. Nagyon sok próbálkozást láthattunk már az évek során, de hamar a lista végére érnénk, ha el kellene kezdenünk összeírni az indulásuk után 1-2 évvel később is fennálló próbálkozásokat. Talán a szkeptikus hozzáállásom miatt is lepődtem meg azon, amikor egy szlovén úriember egy egészen furcsa ötlettel futott be a startup piacon, miközben vállalkozók ezrei dőltek a saját kardjukba.

nik-nv-holders-tervezes.jpg

Dúl a startup láz a fiatalok körében. Mindenki szeretné megváltani a világot, lehetőleg gyorsan és más tőkéjéből. Van néhány igazán zseniális forma, akinek sikerült befutnia és nagy dolgokat letenni az asztalra (lásd a magyar Prezi példáját), de a többség szinte pillanatok alatt eltűnik a süllyesztőben.

Hogy miért bukik meg a legtöbb startup, az egy nagyon összetett kérdés és nem is szeretnék ebben a cikkben átfogó választ adni rá (ez majd egy későbbi cikksorozat feladata lesz), azonban nézzük meg néhány komoly buktatót felsorolás szerűen:

  • Hozzáértés hiánya mind az ötletgazda, mind a szakember gárda részéről.
  • Nincs igény a kitalált termékre vagy szolgáltatásra.
  • Nincs megfelelő anyagi támogatás.
  • Ellentétek kiéleződése a vállalkozó és a befektető között.
  • Az ötlet életképtelensége.
  • Az ötlet rossz kivitelezése.
  • Megfelelő tervezés hiánya.

És a lista folytatódik még nagyon sokáig.

Azonban van néhány nagyon ritka kivétel, amelyek sikeresen elkerülték ezeket a buktatókat és felfuttaták a vállalkozásukat. Egy tökéletes példa erre a hazánk szomszédságában fekvő Szlovénia egyik 2014-ben indult startupja, az NV Holders.

e8b53e3b1a0b4d57322e7965acf2a731_original.jpg

Az NV Holders története egy 58.000 dollárt összegyűjtő Kickstarter kampánnyal kezdődött el. De hogyan tudott a cég összegyűjteni ennyi pénzt?

Az NV Holders egy tipikus, minden férfi által ismert problémára ad megoldást. Ez a probléma pedig nem más, mint a folyamatosan felcsúszó ing problémája, ami valamiért képtelen a nadrágba betűrve maradni. Az NV Holders megálmodója, Nik Vene pedig egy láthatatlan, egyszerű és praktikus megoldással állt elő: készít egy combra erősíthető ingtartót, ami egész nap a helyén tartja az inget.

A férfiközönségnek tetszett is az ötlet és megtámogatták a fiatalembert. Majd 2017-ben egy újabb kampány további 100.000 dollárt hozott a cég konyhájára.

A termék hamar elterjedt több nyugati ország üzletembereinek körében és 2017-ben már több híres színész is beállt a cég vásárlóinak sorába.

Az NV Holders sikere a kiváló ötletnek tudható be, hiszen egy mindenki által ismert problémára ad praktikus megoldást – ez a legtöbb startup esetében nem mondható el, mert sokszor túlbonyolítják a terméküket vagy szolgáltatásukat és gyakran olyan terméket találnak ki, amire gyakorlatilag 0 igény mutatkozik a piacon.

A startupperek többsége valamiért hajlamos elfeledkezni az emberek igényeiről. Ők a saját fejükben tökéletesnek látják a terméküket és az ötletüket, ami lehet, hogy tényleg az is – de ha nincsen rá igény, akkor a legtökéletesebb termék sem kell senkinek. Lehetne arannyal bevont és gyémánttal kirakott utánfutókat gyártani, de 1-2 elvetemült arcon kívül biztos, hogy senki sem vásárolná meg azt.

Ezzel szemben az NV Holders egy sikersztori, ami a célközönsége igényeire épít - és ez be is jött nekik!

Kapcsolódó cikk:

- Top 5 legtöbb pénzt összegyűjtő közösségi finanszírozású kampány
 

►►►►

Szeretnél üzleti kapcsolatba kerülni velünk? Írj nekünk az info@thebusiness.hu email címre!

A bejegyzés trackback címe:

https://thebusiness.blog.hu/api/trackback/id/tr3913632746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Endre Kis 2018.02.05. 10:31:17

nem tudom, nem lenne-e egyszerűbb megfelelő hosszúságú inget venni, ami nem csúszik fel... mindenesetre kevésbé visszataszító mint ez a hozentrógeres megoldás...

kontár lajos 2018.02.05. 11:03:08

@Endre Kis: én is használom, bár igaz a kínai testvérét és valóban jó. Lehet az ing bármennyire megfelelő hosszúságú, ha leülsz, felállsz, hajlongsz, mozogsz az is mozog és ki is húzódik a nadrágból. Ezzel azonban mindig ott van, ahol lennie kell.

mrperfect 2018.02.05. 11:15:01

nem zavaró ez, hogy egy ilyen bizbasz ott van a combon? gondolom elég erősnek kell lennie a guminak, hogy ne csússzon fel az inggel együtt.

GGy 2018.02.05. 13:06:15

@nem várt fordulat: Igen, nekem is ez jutott eszembe, hogy milyen szexi lehet egy pasi, amikor elővillan a "harisnyakötője" :))))

OneBall · http://oneball.blog.hu/ 2018.02.05. 15:07:29

@Koshinae: Ezt nem értem én sem... asszem ideje startupot indítanom egy olyan dologra, amivel a nadrágot lehet a helyén tartani. Mondjuk egy hosszabb bőrdarabot csattal. Azt hiszem övnek fogom hívni... garantált a siker!

pefe 2018.02.05. 16:47:23

Mindennek ellenére jól felült a cikkíró a startup-bullshit vonatra. Eleve a Kikstarter nem is áll szóba keleteurópai céggel. Ha szóbaáll valakivel, akkor attól eszméletlen mennyiségű pénzt kér. Egy sikeres Kikstarter projekthez nagyon sok pénz kell. Ez nem több egy marketing felületnél. Eredeti funkcióját egyáltalán nem látja el.

krampam 2018.02.05. 16:52:24

Hát ez nagyon buzi. És én sem értem, hogy miért nem gyártanak megfelelő hosszúságú ingeket. Az a megoldás. Mókás lehet, ha szűkebb naci van az emberen, s ez alatta... :D

efi 2018.02.05. 17:47:37

Micsoda egy hülyeség. Megfelelő méretű inget kell venni, az övet meg rendesen meghúzni, mert a legtöbb férfin utóbbi csak lóg, ha van egyáltalán..

Tisztességes Természettudomány 2018.02.05. 19:37:26

Sokan mondják, én is csak megerősíteni tudom. Megfelelő hosszúságú, úgynevezett "hosszított" (long) szabású ingeket sok gyártó kínál. Ha azt veszi az ember, akkor nem néz ki egy szűkebb nadrágban úgy, mint a Terminátor 2, aki most jött a szegecselőüzemi rehabról.

Combat Gear Admin · http://combatgear.blog.hu 2018.02.05. 23:51:25

Van durvább változata:

www.realmenrealstyle.com/wp-content/uploads/2012/02/32190410527b87de5af6.jpg

Sokáig én se értettem, hogy az istenbe marad meg az ing rajtuk annyira feszesen.

Billy Hill 2018.02.06. 00:14:14

Úgy kell tenni, mint Alan a Két pasi meg egy kicsi-ből: Az alsógatyába is be kell tűrni, az kellően leszorítja! :-)

gchg 2018.02.06. 06:34:02

Én is használok ilyet., A kisgyerekeimnél, amikor még másznak. Pulcsitrógernek hívják, rá lehet keresni a gugliban, cuki. :)

commentes nikk 2018.02.06. 09:22:05

Hát én mentesülök ezen súlyos probléma alól, nem hordok ugyanis inget :) na jó, évente két-három alkalommal, esküvő, céges bazseválás, de akkor meg kibírom. Egyébként szerintem az ilyen felfutó startup sikerek nagyon rövid életűek, kap egy hírverést a dolog, leginkább ilyen kis színes, bizarr hírként, rendelnek belőle pár ezren, aztán pár hét alatt lecseng, és felejtő az egész, aki meg később akar, az már megrendeli majd az ötödennyibe kerülő kínai változatot az aliról, ami - tekintve hogy fél méter gumiszalagról meg pár csatról beszélünk - semennyivel nem nyújt kevesebbet, mint az eredeti.

Badó Tamás 2018.02.06. 11:23:54

Sajnos hiába veszek hosszított inget, kijön az egész napos mozgás és hajolgatás miatt, buggyos lesz. Így sajnos a long ingeknél is az 5 percenkénti betűrés marad. :SSS
Nem is értem azokat a hozzászólókat akik long inget ajánlanak? Hordotok egyáltalán ilyet? Sajnos nekem a mindennapi munkámhoz elengedhetetlen az inghordás.
Elég jó ötletnek tűnik ez az NV Holders, egy próbát lehet megér. Valakinek van tapasztalata?

bobbafet 2018.02.06. 15:40:11

Azt kell mondjam, sajnos tapasztalatbol, hogy ez a problema a tulsulyos alanyoknal jelentkezik. Amig versenysulyomnal voltam, soha nem turodott ki semmi. :(
Amugy szerintem is a megfelelo hosszusagu ing a megoldas.

bobbafet 2018.02.06. 15:41:10

Amugy a kiskocsogon kiturve van az ing, ide a rozsdas bokot. :)
süti beállítások módosítása