A ma és a holnap üzletembereiért

The Business

Ne halogass tovább!

2016. szeptember 05. - KovácsL

Egy rövid cikk keretein belül szeretnénk kibővíteni a halogatásról szóló első cikkünket.

Említettük, hogy a halogatás egy rendkívül veszélyes dolog a jövőnkre nézve. A lustaságunk, a tökéletességre való törekvésünk, a kudarctól való félelmünk és a túl magas elvárásaink szoros összefüggésben vannak a halogatás jelenségével.

Az ember, mint számítógép

Egy nagyszerű meglátás szerint a számítógép nagyon hasonlóan épül fel, mint az emberi elme. Ezt a hasonlatot hozzá lehet csatolni a halogatáshoz is.

Nézzük meg közelebbről egy számítógép működését: minél több program van megnyitva, annál lassabb lesz, hiszen komoly terhelésnek kitéve. Ha a programok nagyok, akkor nagyobb terhelés alatt áll a számítógép. Ha a programok kicsik, akkor kisebb terhelés alatt áll. Ebből kiindulva tehát, minél több tennivalónkat halogatjuk, annál lassabban és improduktívabban fogunk működni, ami kihat az életünk minden egyes területére.

+1 gyakorlat

A számítógépnél kikapcsoljuk, míg az ember esetében megcsináljuk az adott feladatot. Szánjunk néhány napot arra, hogy reggel leülünk és összeírjuk az összes létező dolgot, amit az eddigiekben halogatunk, és a következő napokban csináljuk meg őket (és közben hozzá írjuk, ami még eszünkbe jut). Például, szeretnénk elmenni a masszőrhöz 1 éve, de mindig halogatás lett a vége (még rímelt is).

Megjegyzés: nagyon nehéz lesz elkezdeni, de folytatni egy fokkal jobb. Tedd meg és szabadságod rád talál.

Reméljük, hogy a cikk első fele segítségetekre lesz. Ezen kívül szeretnénk, ha megtudnátok, hogy a halogatást jó célra is fel lehet használni.

Halogassunk jól

A halogatásunkat lehet hasznos tevékenységek felé irányítani is. Röviden és tömören arról lenne itt szó, hogy halogassuk el azokat a dolgokat, amik kárt tesznek az életünkben. Például a függőségeket. Szeretünk alkoholt inni, cigizni, még egy inget venni, még több kacatot venni (amire amúgy sincs szükségünk), pénzt szórni.

Egyszerű módja van a káros szenvedélyek megállításának: amit meg szeretnél venni vagy tenni, azt halaszd el egy héttel, majd megint egy héttel.Tudni fogod, hogy mikor van rá szükséged, és nem valószínű, hogy 15 pár cipő mellé érdemes lenne még egyet venni.

 

Az első képet és a második képet is köszönjük.

A bejegyzés trackback címe:

https://thebusiness.blog.hu/api/trackback/id/tr3811676047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása