A ma és a holnap üzletembereiért

The Business

A legnagyobbak rejtett erénye

2016. december 14. - Müller.Péter

Megfigyelted már, hogy az igazán sikeres embereknek szinte már védjegyükké vált a végtelen akaraterő és kitartás? Üzleti és magánéleti sikereiket jelentős részben ennek a két tulajdonságuknak köszönhetik. Ma néhány egészen kiváló személy kitartással kapcsolatos idézeteit gyűjtöttük csokorba nektek.

A 20. század egyik legkiválóbb államférfija, Winston Churchill a második világháború után nem sokkal a volt iskolájában tartott egy beszédet. A diákok arra kérték, hogy ossza meg velük a siker titkát. Ő erre a következőt válaszolta:

Az életem nagy tanulságát hét szóban tudom összefoglalni: Soha ne add fel, soha de soha!

Konfuciusz, az emberi történelem egyik legnagyobb és legismertebb gondolkodója négyezer évvel ezelőtt a következőt mondta: „Nem az a legnagyobb dicsőség, hogy soha nem esünk el, hanem az, hogy mindig felkelünk, ha elbuktunk.”

A világ valaha volt leggazdagabb embere, John D. Rockefeller is igazán nagyra tartotta a kitartást: „Nem hiszem, hogy létezne bármilyen jellemvonás, amelyik fontosabb a sikerhez, mint a kitartás. Ez szinte mindent legyőz, akár a természetet is”.

A következő idézet Calvin Coolidgetől, az Amerikai Egyesült Államok 30. elnökétől származik: "A kitartást a világon semmi sem helyettesítheti – a tehetség sem, hiszen mi sem gyakoribb az elvetélt tehetségeknél. A zsenialitás sem, a meg nem értett zseni mára már szinte közhely. Önmagában a tudás sem, a világ tele van a művelt nyomorultakkal. Csupán az elszántság és a kitartás képes mindenre.

A zseniális feltaláló Alexander Graham Bell a következőként vélekedett erről: "Nem tudom, hogy mi ez az erő, mindösszesen annyit tudok, hogy létezik és olyankor tapasztalható, amikor az ember pontosan tudja, mit akar, és nem hajlandó feladni, amíg meg nem találja, amit keres."

A Formula 1-es világbajnok, Kimi Raikkönen a következő versenyzős idézettel szemlélteti a kitartás fontosságát: "Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!"

És végül itt egy csodálatos idézet Böjte Csaba ferences rendi szerzetestől:

Tudnod kell, hogy sok-sok vázlat után születik meg a remekmű! Ne add fel! Egy életed van, egyetlen dobás. Nem érdemes kishitűen, félszegen egy helyben topogni, vagy duzzogva félreülni. Tudj kacagni saját kudarcaidon, és kezdd elölről.

A bejegyzés trackback címe:

https://thebusiness.blog.hu/api/trackback/id/tr9111717045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása