A ma és a holnap üzletembereiért

The Business

12 inspiráló gondolat ismert amerikai üzletemberektől

2018. június 16. - Müller.Péter

A legtöbb ismert amerikai üzletember szinte elérhetetlen távolságban van tőlünk, azonban az idézeteiken keresztül egy pillanatra beleláthatunk a gondolkodásukba, a világképükbe, az elveikbe és a céljaikba. Az alábbi 12 idézet pedig pont erre szolgál.businessman-wallpaper-7_1_1.jpg

1. A te márkád az, amit akkor mondanak rólad, amikor nem vagy ott a szobában. - Jeff Bezos 

2. Vannak, akik hihetetlen eredményekről álmodnak. És vannak, akik ébren maradnak és megcsinálják! - Nolan Bushnell

3. Ki kell derítened, hogy mi az, amit szeretsz. Ez ugyanúgy igaz a munkára, mint a párkapcsolatokra. A munkád tölti ki az életed jelentős részét, ezért ha igazán elégedett akarsz lenni, hinned kell benne, hogy jó munkát végzel. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha szereted, amit csinálsz. Ha még nem találtad meg, keresd tovább, ne add fel! Mint az a szívügyekkel lenni szokott, itt is tudni fogod, hogy mikor találtad meg az igazit. - Steve Jobs

4. Nem igazán érdekel, hogy a leggazdagabb ember legyek a temetőben. Nekem az számít, hogy mikor este lefekszem, tudjam, hogy valami csodálatosat alkottunk. - Steve Jobs 

5. A gondolkodás a lehető legkeményebb munka, valószínűleg ezért gyakorolják ilyen kevesen. - Henry Ford

6. Nem érdekelnek a drága autók. Nem az a célom, hogy iriggyé tegyem az embereket. Ne keverd össze az életviteled minőségét az életviteled költségével. - Warren Buffett 

7. Soha nem volt célom, hogy csupán egy átlagos céget alapítsak. Sokan félreértik ezt, mintha nem érdekelne a bevétel, vagy a profit, vagy az ezekhez hasonló dolgok. De nem csak egy átlagos cégnek lenni azt jelenti, hogy valóban nagy változást hozunk a világban. - Mark Zuckerberg

1_rq-fc_1gwfrhdrxgg-f9na_1.jpeg

8. Ha vezetőnek tartod magad, de senki nem követ, akkor csak egyszerűen elmentél sétálni. - John C. Maxwell 

9. Ha kicsiben gondolkodsz, az is maradsz. - Ray Kroc 

10. Elmondom, hogy hogyan maradok folyamatosan aktuális: Olvasok. Figyelek. Megpróbálom különböző háttérű, különböző korú okos emberekkel körülvenni magamat. - John Doerr

11. Az egyetlen módja, hogy valamit kiválóan megalkoss az, ha élvezettel csinálod. - Steve Jobs

12. Ha már mindenképp gondolkodnod kell, akkor miért ne gondolkodnál nagyban? - Donald Trump


Kapcsolódó cikkek:

- 18 gondolat a modern üzleti gondolkodás és marketing úttörőjétől

- 10 gondolat az élő Vasembertől, Elon Musktól

- 21 milliókat érő üzleti gondolat

- 7 zseniális gondolat Steve Jobstól

►►►►

Szeretnél üzleti kapcsolatba kerülni velünk? Írj nekünk az info@thebusiness.hu email címre!

A bejegyzés trackback címe:

https://thebusiness.blog.hu/api/trackback/id/tr8314042882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása