A ma és a holnap üzletembereiért

The Business

A otthoni munkavégzés árnyoldalai

2018. augusztus 06. - Müller.Péter

Külső szemlélő számára az otthoni munkavégzés (avagy home office) egy áldásnak tűnhet, de egy ebben a helyzetben lévő személy számára ez sokszor inkább átoknak érződik. Nem halad úgy, ahogy szeretne, nem tud olyan hatékonyan dolgozni, ahogy szeretne, a napja teljesen szétesik és csak egy helyben álldogál, miközben folyamatosan fogy az ideje. Home office problémák és megoldásaik, saját tapasztalataim alapján, 3 pontban!

2.png

1. Az otthoni környezet elkényelmesít

Ha Te is gyakran dolgozol otthon, akkor biztos megesett már veled, hogy keményen dolgoztál egy projekten és az egyik szünetedben lefeküdtél a kényelmes ágyadra, vagy a még ennél is kényelmesebb kanapédra. A nehéz munka után szinte már frissítően hatott az ágy kényelme és úgy érezted, hogy Te pontosan ide való vagy, nem pedig az asztali géped, vagy laptopod elé.

És ott is ragadtál az ágyon egy jó darabig, telefont nyomkodva, elmerengve, vagy éppen szundítva egy kicsit.

Aztán ez megtörtént még egyszer-kétszer a héten. Vagy akár még ennél is több alkalommal. Hiszen előző alkalommal is mennyire kipihenten tértél vissza munkához, biztosan most is így fog történni.

Nem történik úgy.

Hajlamosak vagyunk elkényelmesedni és a lakás kényelmes pontjain egyre több időt eltölteni, esetleg a munkával is átszokni az ágyba, vagy a kanapéra. Ekkor szokott eljönni az az időszak, amikor már nincsenek munkával töltött időszakok és pihenő időszakok, hanem ezek teljes egészében összefolynak.

Hiszen kényelmesen vagyunk, akkor miért ne nézzünk meg munka közben 1 rövid videót is? Vagy nézegessük a Facebookot, vagy az Instagramot, hátha történt valami életbevágóan fontos.

És lassanként egyre kevesebb időt töltünk el munkával és egyre többet minden mással, miközben élvezzük az otthonunk adta kényelmet.

Célszerű kettéválasztani a munkát és a pihenést/szabadidőt. Legyen meg a lakásnak az a pontja, ahol a munkánkat végezzük – a legtökéletesebb helyszín az íróasztalunk – és ha melózunk, akkor azt tegyük mindig ott.

És legyen meg a munka – pihenés felosztás is a napunkban. Nincs azzal gond, hogy lefekszünk a kanapéra pihenni. A gond azzal van, ha az általunk lefektetett szabályokat elkezdjük megszegni azzal, hogy többet pihenünk, mint előre terveztük, hogy a munkánkat is áthelyezzük a pihenős részre és hogy lépésről lépésre egyre kevesebbet dolgozunk, miközben észre sem vesszük, hogy mi a gond.

3.png

2. Az otthoni környezetben könnyű elveszíteni a fókuszt

Könnyű megszakítani a munkafolyamatainkat olyan apróságokkal, mint a kimosott ruhák teregetésével, egy gyors vasalással, szemét eltávolításával, egy kósza gondolatból jövő főzéssel... gyakorlatilag bármivel.

Egy munkahelyi környezetben sokkal kevesebb külső inger ér minket, ami elviszi a figyelmünket. És egy munkahelyen tudjuk (vagy legalábbis a többség tudja), hogy azért vagyunk ott, hogy dolgozzunk és nem azért, hogy az otthoni szabadidős dolgainkkal foglalkozzunk.

Ezért - az első ponttal kicsit összefüggésben - érdemes megtervezni a napjainkat előre. Nagyjából felosztani az időnket, hogy mikor mit fogunk csinálni. Ne történjen meg az, hogy a munka kezdete után 5 perccel már a szemetet visszük le, szaladunk el a legközelebbi boltba mosószert és üdítőket venni. Legyen egy határvonal a munka és minden más tevékenység között.

1.png

3. Az otthoni környezetben nagyon oda kell figyelni a hatékonyságra

Itthon könnyű úgy ledolgozni egy munkanapot, hogy valójában nem végeztünk el szinte semennyi munkát sem. Mivel nincs egy főnökünk, aki felügyelné a munkánkat, ezért könnyedén elmehet az időnk emailek folyamatos nézegetése felé, az Instagram és a Facebook görgetéséről és a chatelésről már nem is beszélve. Néha még be-be csúszhat egy videó, vagy egy cikk elolvasása is és a több órás „munkánk” egy csapásra semmivé foszlik.

Itthon a magunk urai vagyunk és csak rajtunk múlik a munkánk hatékonysága és eredményessége, ami egy áldásos helyzet – amennyiben élünk vele. Ezért kell óriási figyelmet fordítani arra, hogy amikor dolgozunk, akkor tényleg dolgozzunk és ne csak szöszmötöljünk valamit, ami úgy néz ki egy külső szemlélő számára, mintha munka lenne.

Ha pedig odafigyelünk, kiiktatunk minden zavaró tényezőt és beletesszük  munkánkba az energiát, akkor látványos ütemben fogunk tudni haladni.


Olvasd el a következő cikkeket is!

- Hogyan lettem 21 évesen egy marketing ügynökség tulajdonosa?

- 3 blogger, aki millió dolláros vállalkozást épített


►►►►
 

Szeretnél üzleti kapcsolatba kerülni velem? Nézz szét a weboldalamon, vagy írj egy emailt az info@thebusiness.hu címre!

A bejegyzés trackback címe:

https://thebusiness.blog.hu/api/trackback/id/tr6514165677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.