A ma és a holnap üzletembereiért

The Business

Siker az aranyközépúton – Calvin Harris

2018. június 25. - Müller.Péter

Calvin Harris-t valószínűleg keveseknek kell bemutatni. A 34 éves skót úriember évek óta ott trónol a zenei világ csúcsán, miközben nap mint nap az elképzelhető összes rádió az ő zenéit játssza. 13 olyan zenéje is van a Youtube-on, amit 100 milliónál is többen hallgattak meg, illetve olyan cégekkel dolgozott együtt, mint a Coca-Cola, vagy éppen a Calvin Klein. A kérdés adja magát: miért ilyen sikeres Calvin Harris, és mi tartja őt a zenei világ csúcsán?
wp1881115_1_1.jpg

1. Calvin Harris egy igazi multi tálentum

Calvin Harris széles körben ismert arról, hogy nem csak egy egyszerű zenei producer, aki egy zeneszám gyártásának egyik, vagy másik részéhez ért – a skót DJ tehetséges a dalszövegek és az énekek írásában is. Olyannyira jó dalszövegeket ír, hogy 2013-ban el is nyerte Az Év Dalszövegírója címet.

Emellett az énektudása is bőven megállja a helyét, hiszen több listavezető számában is ő maga énekelt.

Zenei szakértők szerint ez a fajta multi tálentum, ami Calvin Harris-ben megvan, rendkívül ritka a zenei iparban. Már csak profi dalszövegíróként, vagy éppen profi zenei producerként meg tudja állni az ember a helyét, azonban mindezeket kombinálva olyan kapuk is megnyílhatnak az iparban, amiről mások csak álmodni mernének.

2. Megtalálta az arany középutat a zenében 

Calvin Harris az a zenész, akin nagyon kevés fogást tudtak találni a kritikusok az elmúlt évek során – ez pedig nagyrészt annak köszönhető, hogy a zenéi szinte mindenki számára befogadhatók.  

A zenéi könnyen megjegyezhetőkek, valahol a pop és az elektronikus világ határán mozognak, ennek következtében pedig bulikban is előszeretettel játtszák őket. Ennek az elegynek köszönhetően a zenéit folyamatosan hallhatjuk a rádióban is.

calvin_harris_rock_in_rio_madrid_2012_11_1.jpg

3. Együttműködések, együttműködések, együttműködések

Harrisnek nem csak a zenéi voltak jók, hanem azok is, akikkel a zenéit együtt csinálta. Folyamatosan törekedett és törekszik a mai napig is arra, hogy nagy nevekkel együtt készítsen zenéket. Azon kívül, hogy nyilvánvalóan ez a zenéinek jót tesz, vagy egy másik nagyon fontos hatása is.

Ennek köszönhetően újabb és újabb célközönségekhez juttatja el a zeneszámait, és lopja be magát a szívükbe. Egy Rihannát, egy John Newman-t, vagy egy Pharrel Williams-t hallgató ember nem biztos, hogy Calvin Harris zenéket hallgat a mindennapjaiban – azonban ha a kedvencével együtt a skót DJ kiad egy közös számot, akkor akarva akaratlanul is nagyobb kíváncsisággal fog fordulni a másik fél zenéi felé is az egyszeri rajongó.

Az együttműködések hatására pedig Calvin Harris lépésről lépésre tudta kiszélesíteni a célközönségét.

 
További cikkek:

- Mennyit keresnek a legnagyobb hírességek az Instagramon?

- Hogyan modernizálta magát a világ egyik legjobb egyeteme?

- 3 dolog, amit a Google tanított meg nekünk

►►►►

Szeretnél üzleti kapcsolatba kerülni velem? Írj nekem az info@thebusiness.hu email címre!

A bejegyzés trackback címe:

https://thebusiness.blog.hu/api/trackback/id/tr6514070103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.