A ma és a holnap üzletembereiért

The Business

Miért a szeptember az év legjobb hónapja a változtatásra?

2017. szeptember 10. - Müller.Péter

Nemrég olvastam egy tanulmányt arról, hogy szeptember elején érezhetően megugrik a Google-ös keresések száma olyan kulcsszavakra, mint a „karrier”, az „előléptetés” és a „szakmai fejlődés”. Ezzel egy időben érezhetően motiváltabbak és energikusabbak vagyunk, mint az év korábbi szakaszában. Vajon miért van ez és hogyan fordíthatjuk a javunkra ezt a jelenséget? cikk.jpg

Az új kezdetek pszichológiája

Az emberi szokásokkal foglalkozó szakemberek szerint a szeptember az év legjobb időszaka arra, hogy könnyedén beépítsünk új szokásokat az életünkbe. Szeptember az a hónap, amikor az emberek telitöltődnek friss motivációval és újrakezdenek dolgokat.

A szeptember - hasonlóan a január elejéhez – tudat alatt egy fordulópont az emberek életében. Véget ér a nyár, a fiatalok visszamennek az iskolába, a munkavállalók újult erővel vetik bele magukat a rájuk nehezedő munkába és a vállalkozók is már az év végi őrületre készítik fel a cégüket.

Ha az év elején lefektetett célok megvalósulása még a kanyarban sincsen, akkor a szeptember a legjobb időpont arra, hogy újra nagy energiákat mozgosítsunk az elérésük érdekében.

Tehát ahelyett, hogy megvárnánk az új évet a fogadalmainkkal, miért ne vetnénk bele magunkat a céljaink lefektetésébe vagy az aktuális céljaink újragondolásába? Van még idő az év végéig, úgyhogy jobb lenne, ha nem vesztegetnénk az időnket.

Az emberi viselkedések kutatójaként, Melody Wilding azt javasolja, hogy szeptemberben tedd fel magadnak a következő kérdéseket:

  • Mi az, amit most a legjobban csinálsz most a munkádban? Ha vállalkozó vagy, akkor mi működik a legjobban a vállalkozásodban?
  • Milyen kulcsprojektekre akarsz fókuszálni az utolsó negyedévben?
  • Miben szeretnél fejlődni és miben szeretnéd behozni magadat?
  • Mi az, amibe még bele sem fogtál, de mindenképpen el szeretnéd érni még ebben az évben?

Az előbb említett Melody Wilding szerint ezek a kérdések meglepően nyugodttá és energikussá fogják varázsolni az embert. Ezekkel letisztázhatod magadban, hogy hol is állsz pontosan az utolsó negyedév előtt és rávílágíthatsz arra, hogy mire is kéne fókuszálnod ebben az időszakban.

 

►►►►

Tekintsd meg médiaajánlatunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://thebusiness.blog.hu/api/trackback/id/tr4812820434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.