A ma és a holnap üzletembereiért

The Business

Hogyan változtatta meg a Tesla az autóipart?

2018. június 09. - Müller.Péter

Tesla, Elon Musk, elektromos autók - három kifejezés, ami szinte teljes egészében egybeforrt az évek során és ma többet jelentenek, mint bármikor. A világszerte forgalomban lévő elektromos autók száma már átlépte a 2 millió darabot, ami komoly változásokat idézett elő az autóiparban és ez nagyban köszönhető a Teslának. Nézzük meg, hogy a Tesla és Elon Musk hogyan változtatta meg örökre az autóipart!

thumb-1920-757255_1_1.png

2003-at írunk. Egy alig 32 éves fiatalember, bizonyos Elon Musk néhány másik sikeres üzletemberrel karöltve megalapítja a Tesla Motors, autóipari vállalatot. Musk már ettől a pillanattól azt hangsúlyozza, hogy a Tesla hosszú távú célja, hogy olyan elektromos járműveket gyártson, amely árban elérhető a nagyközönség számára. 

Ez az állítás azonban 2003-ban még igencsak földtől elrugaszkodottnak hatott. Hogy ezt megértsük, menjünk vissza még néhány lépéssel a történelemben.

1. Egy kis történelem

Az elektromos autók alapja, az elektromos motor nem a 2000-es évek terméke, sőt még csak nem is a 1900-as éveké. Az első működő elektromos motort 1888-ban készítették el. Ekkoriban az elektromos autók teljesítménye felülmúlta a robbanómotoros társaikét. Az elektoroms autók olyannyira versenyképesek voltak, hogy:

1900-ban, az Egyesült Államokban az utakon lévő gépjárművek 28 százaléka elektromos autó volt!

A virágzás azonban nem tartott sokáig, mert jött egy bizonyos Henry Ford 1908-ban és bemutatta a Ford T-Modellt, ami forradalmasította az autóipart. Ezt követően az elektromos autók szinte teljesen eltűntek az utakról.

Egészen 1996-ig kellett várni, hogy az első komolyabb elektromos autós próbálkozás megtörténjen: ekkor a General Motors dobta piacra az EV1 elnevezésű elektromos autóját, ami már 160-250 kilométeres hatótávval rendelkezett. A projekt azonban nem tartott ki sokáig, 2002-ben a General Motors visszavonta a modelleket (érdekesség, hogy az EV1-et csak kölcsönözni lehetett és nem megvásárolni). 

Ekkor nem igazán tűnt úgy, hogy az elektromos autók határoznák majd meg a jövőt. De 1 évvel az EV1-es projekt befuccsolása után piacra lépett a Tesla.

2af86c029e2e29d100d2e987c649505e_1_1.jpg

2. Hogyan forradalmasították az elektromos autók és a Tesla az autóipart?

Fontos kiemelni, hogy a visszanézve az eddigi történetére és a mostani ténykedésére, kijelenthető, hogy a Tesla több, mint egy átlagos piaci szereplő az elektromos autók piacán. A Tesla a vállalat, ami mutatja az utat a többi piaci szereplőnek és ez az iránymutatás egy jól felépített stratégia eredménye. A stratégiájukat 3 nagyobb lépésre bonthatjuk.

1. 2006-ban a Tesla első lépése az volt, hogy bemutatott egy olyan elektromos autót a Tesla Roadster képében, ami igencsak vonzó volt a nagyközönség számára. A Roadster a maga nemében formabontó volt a 300 kilométer feletti hatótávjával, az alacsony fogyasztás ígéretével és a prémium külső megjelenés kialakításával. A Roadster jellemzői az elektromos autóipar forradalmának első jeleként volt azonosítható. 

A Roadster végre orvosolta a korábbi elektromos autók hibáit, amit a nagyközönség állandóan felrótt nekik: a nem túl megnyerő külsőt, a gyenge teljesítményt és a rövid hatótávolságot is.

A Tesla Roadster elérte a célját, hiszen óriási figyelmet generált mind a Tesla, mind pedig az elektromos autóipar számára.

2. A Roadstert követték a Model S és a Model X gépjárművek, amelyek az előzőnél is prémiumabbnak minősültek. Emellett relatíve nagy mennyiségben gyártották őket (legalábbis a Roadstrehez képest). A két új modell iránti igény a Roadsterét is meghaladták és a Tesla világszinten is közbeszéd tárgyává vált - már nem csak az autó őrültek berkein belül.

3. A stratégia harmadik fázisa pedig egy, a nagyközönség számára is megfizethető, alacsony fogyasztású, 300 kilométer feletti hatótávolságú gépkocsi, a Model 3 piacra dobásával indult útjára. Musk kezdeti kijelentése, hogy egy megfizethető elektromos autót vezessen be a piacra, lépésről lépésre kezd révbe érni.

A Tesla az első két lépésben már megalapozta az elektromos autók körüli érdeklődést, a prémium járműveivel keresletet teremtett az elektromos autók iránt. A harmadik lépésben pedig a nagyközönség számára is elérhető gépjárművet vezetett be a piacra és, hogy a növekvő igényeket kiszolgálja, éves szinten 500.000-re növeli a gyártási kapacsitásást - érdekesség, hogy a Tesla 2017-ben alig több, mint 100.000 példányt gyártott le.

A Tesla hatására egy komplett piac jött létre.

tesla-autopilot-dashboard-steering-wheel-road_1_1.jpg

A Tesla hatására kiépülő piacnak köszönhetően más nagy autógyártók is beléptek a játékba, hogy kiaknázzák a kiépülő piacban rejlő lehetőséget. A BMW, a Nissan, a Mercedes, az Audi és több másik autómárka is dolgozik már a saját modelljein, vagy piacra is dobta a saját elektromos autóit, hogy kielégítse a változó fogyasztói igényeket. Az elektromos autók árai egyre csökkennek, így egyre többek számára érhetők el a járművek.

Érdemes megjegyezni, hogy az elektromos autók piaca gyorsabban bővül, mint az előzetesen a szakértők gondolták volna. Míg az elektromos autók száma még 2010-ben is elenyésző volt - mindösszesen néhány tízezerről beszélhetünk - addig 2015-ben a számuk átlépte az egymillió darabot, 2016 végén pedig a kétmillió darabot.

Útközben több világmárka is bejelentette, hogy visszafogja, vagy teljesen meg is szünteti a robbanómotoros modellek gyártását és átáll a hibrid és elektromos gépjárművek gyártására, tovább gyorsítva ezzel az elektromos autók piacának növekedésé - és előrevetítve a hagyományos autópiacon várható változásokat.


Kapcsolódó cikk:

- Miért ennyire sikeres az ember a Tesla mögött?

- 10 gondolat az élő Vasembertől, Elon Musktól

►►►►

Szeretnél üzleti kapcsolatba kerülni velünk? Írj nekünk az info@thebusiness.hu email címre!

A bejegyzés trackback címe:

https://thebusiness.blog.hu/api/trackback/id/tr4114034262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása