A sikeres emberek üzleti oldala

The Business

Blogból Zrt., Magyarországon először – interjú a Business&Caféval

2018. február 11. - Müller.Péter

Hogyan vált két fiatalemberből pár év alatt bloggerből Zrt. tulajdonos? Battay Mátéval és Tóth Patrikkal a Business&Café alapítóival beszélgettünk a blogolásról, a B&C sikersztoriról és a vállalkozók buktatóiról. 

greenbox_02_02.jpg

1. Hogyan kerültetek a blogger világba és hogyan kezdődött el a Business&Café történet?

Máté: Én mindig is írni akartam, de soha nem tettem lépéseket ennek irányába. Persze volt olyan, hogy naplót írtam, de ez nem volt publikus és nem is jelentek meg olyan írások, amire bárki felfigyelhetett volna.

2014 őszén a semmiből jött gyerekkori barátom, Patrik hívása:

- Alapítottam egy blogot, van kedved beszállni?

- Blogot? – tettem fel a kérdést. – Azt a tinilányok szokták az amerikai vígjátékokban.

- Igen, blogot! És nem tudom, hogy ez mire lesz jó, csak annyit érzek, hogy jó lesz!

Rövid hezitálás után elfogadtam az ajánlatot. És innen kezdődött el a B&C sztori!

2. Hol volt az a pont, ahol a blogból vállalkozás lett?

Máté: Nagyon sokáig nem volt igazi gazdája a blognak, ugyanis első megoldásként felváltva A-B héten dolgoztunk. Ez ekkor úgy nézett ki, hogy „A” héten minden emailt én válaszoltam meg és minden cikket én írtam, a „B” héten pedig ugyanezeket a tevékenységeket Patrik végezte.

Először ez nagyon jó ötletnek tűnt, de a gyakorlatban borzalmas volt... egyáltalán nem hozta az elvártakat. Változtatni kellett. Ennél a pontnál jöttünk rá, hogy az eddigi modellünk a továbbiakban nem lesz működőképes, így ketté kellett választanunk a tevékenységünket.

Patrik kezdett el foglalkozni a salessel és a menedzsmenttel, én pedig arra fókuszáltam, hogy azok a tartalmak, amelyek nálunk megjelennek, tökéletesek legyenek.

Ennek az új modellnek köszönhetően érkeztek meg azok az első szponzorok, akik először barter lehetőséget ajánlottak fel, később pedig fizettek azért, hogy írjunk róluk.

Nem sokkal ezután már több százezer forint kintlévőségünk volt és írogattak az ügyfelek, hogy mikor tudnának fizetni? Így elmentünk kiváltani az egyéni vállalkozóit - addig nem is gondoltuk, hogy ebből bevétel lesz.

20160714_191004_small.jpg

3. Hogyan tud egy blogger pénzt keresni? Egyáltalán meg lehet élni bloggerként? 

Patrik: Magyarországon eleve mindenki halottnak hitte ezt a blogger témát, de ma itthon is meg lehet élni a blogolásból. Sőt, nagyon jól meg lehet élni belőle.

Én úgy gondolom, hogy a bevételszerzés első lépcsője bármely ember számára az, hogy elfogadja, hogy ő is képes rá. A következő lépcső pedig, hogy lehetőséget adjunk a bevételszerzésre. Nekünk az első megkeresések akkor kezdtek el beesni, amikor kiraktam egy olyan lapfület a blogra, hogy médiaajánlat. Egy teljesen ingyenes Google formot tettem ki és gyakorlatilag azóta is heti szinten érkeznek be cégek azon keresztül. 

Ha blogolsz, azt tanácsolom, nevezz ki olyan napokat, amikor csak azzal foglalkozol, hogy eladd a cikkeidet és a szolgáltatásaidat! Menj el minél több a témádhoz passzoló rendezvényre, alakíts ki minőségi kapcsolatokat, segíts az iparágadnak, válj szakértővé, és megkerülhetetlen lesz, hogy pénzt keress!

4. Mit gondoltok, egy blogger számára mi az a legfontosabb tulajdonság, ami a sikerhez elengedhetetlen?

Máté: Kommunikációs szinten: vállald fel önmagad! 

Mindig figyelj arra, hogy magadat tudd adni. Így mindig szeretni fogod amit csinálsz és azt is amit és ahogyan írsz. Ezt meg fogják érezni a követőid is, ezért egyre többen lesznek és szájról szájra fogják majd adni a nevedet.

23421591_1553653154750558_1401459785873752064_n.jpg

5. Milyen út vezetett el titeket a blogtól a Zrt.-ig? 

Patrik: A legfontosabb talán a kitartás és a szűrés volt.

A szűrés alatt azt értem, hogy ki kellett szűrnünk, hogy mi vezethet el a céljaink megvalósulásáig és mi az, ami nem. Ami a második kategóriába esett, azt ki kellett dobni – könyörtelenül. Ide sorolom a hétvégéket, a nyári szünetet, a hétköznapi értelemben vett szórakozások jelentős részét, és akár a magánéletet is. 

6. Miért választtatok a Zrt.-t és miért nem egy másik jogi formát? 

Patrik: Már szinte gyerekkoruntól fogva beszélgettünk arról, hogy egyszer majd lesz egy „Private Limited Company”-nk. Akkoriban ezt még az Egyesült Államokban képzeltük el, a New York-i tőzsdén – persze, hisz ezt láttuk a filmekben.

Nagyon fontos volt, hogy szemléltessük az ügyfeleink számára, hogy ez egy presztízs érték, amit mi csinálunk. Fontos volt, hogy lássák, a minőség nem csak a tartalomban, hanem a mögötte álló gazdasági eredményekben is ott van.

Emellett van ennek egy mögöttes jogi felelőssége is. Egy Zrt. esetében nagyobb az alaptőke és ez az ügyfeleink számára is nagyobb biztonságot nyújt.

7. Voltak a Business & Café sztori során olyan hullámvölgyek, amikből nehéz volt kijönni?

Máté: Legalább 10-12-szer volt olyan, hogy megbeszéltük, hogy abbahagyjuk. Sőt voltak olyan hetek, amikor már azt terveztük, hogy hogyan vezessük ki a projektet. És voltak olyan napok is, amikor már csak azért nem tettük meg, mert még volt aktív szerződésünk és mennie kellett a promóciónak.

Nagyon sok kritika, támadás és trollkodás ér minden olyan embert, aki őszintén meg mer nyilvánulni az interneten. És ezt meg kell tanulni túlélni. Ez egy kicsit olyan, mint egy páncél, aminek meg kell erősödnie – mint egy ember talpának, amikor mezítláb jár a dzsungelben. De amint ez megvan rájössz, hogy azért, mert kicsit tüskés az út, az nem azt jelenti, hogy ez nem a te utad. 

Mi ezt át is gondoltuk. És mikor láttuk, hogy mennyi csodát tud a B&C adni, akkor vettünk egy nagy levegőt és úgy döntöttük, hogy folytatjuk.

dsc_017-0.jpg

8. Milyen hibákat követtetek el a B&C történet során?

Patrik: Nagyon sok buktató volt és ezt nem is rejtjük véka alá. Volt olyan nálunk is, amikor nem fizettek ki minket, és ezt fel kellett dolgozni, volt olyan amikor nem válaszoltunk meg időben egy emailt és elbuktunk egy ügyfelet, aki lehet, hogy milliókat jelentett volna.

Vagy egyszerűen csak olyan hülye hibákat követtünk el, amiket még mi magunk sem értettünk. Például mekkora hülyeség volt, hogy mi nem csináltunk egy mögöttes rendszert. Most indult el a sima .hu-s oldalunk és kiszámoltam, hogy hozzávetőlegesen, ha az indulástól fogva gyűjtöttük volna remarketingben a látogatóinkat, akkor olyan 100-110 millió forint bevételre tehettünk volna szert 2014-től napjainkig! 

Ez nekünk egy elmaradt haszon. És ezzel már nem tudunk mit kezdeni.

9. Mit tudtok tanácsolni azoknak a fiatal vállalkozóknak, akik valamilyen oknál fogva és padlóra kerültek? 

Máté: A legfontosabb az, hogy legyen egy céljuk a szó nemes értemében! Patrik gyakran szokta mondani, hogy országok, nemzetek alaptörvényéhez hasonlóan mindenkinek lennie kellene egy olyan belső regulájának, belső legalapvetőbb célmeghatározásának, ami értelmet ad a létezésének.

Amint ez megvan és tényleg önazonos, onnantól kezdve nem is kell és nem is fogja sosem feladni, mert olyan szinten hajtja majd előre a tűz! 

Patrik: Egy sikerre azért sok bukás is jut. A legfontosabb ilyenkor, hogy ne azt mondjuk, hogy én nem vagyok alkalmas vállalkozónak, hanem mondjuk azt, hogy tanultam belőle. 

Fejleszteni kell magunkat folyamatosan, nézni kell a lehetőségeket, hogy mit lehet jobban csinálni. Csiszolni kell azt a gyémántot, amin ülünk, mert lehet, hogy még nem látszik, hogy az egy gyémánt. Lehet, hogy most még csak egy sziklának tűnik, de lehet, hogy a közepén ott van egy milliárdokat érő gyémánt. És azt nem lehet tudni, hogy ezt a sziklát lefejteni 5 perc lesz, vagy 5 év, de a belé fektetett munka meg fog térülni.


►►►►

Szeretnél üzleti kapcsolatba kerülni velünk? Írj nekünk a hu.businessblog@gmail.com email címre!

A bejegyzés trackback címe:

http://thebusiness.blog.hu/api/trackback/id/tr9513639314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.